Jackie Wallace blogja

Rengeteg a valós életben is magányos, szingli ember a virtuális világokban, s azt gondolom, hogy a jövő sem tartogat túl sok jót a fiatalok számára. Amíg a mostani generáció a közösségi médiát eszközként használva ismerkedik a virtuális térben, addig az idősebb generáció még a hagyományos, személyes ismerkedést részesíti előnyben. Rohanó világunk és a technika fejlődésének eredménye, hogy otthon ülve ismerkedünk másokkal. Ez a jobbik eset... akik kommunikációs eszközként, ugródeszkaként használják a virtuális teret. Nem mindenkinél van így...

Jellemző, hogy a nem működő párkapcsolatok esetében az egyik,vagy mindkét fél virtuális világokban alakít ki olyan párkapcsolatokat, amely segítségével a másik felet, mint "mankót" használja, hogy túlélje a nem működő párkapcsolatát. Létrehoz egy illúziót a másik emberrel, ezáltal azt eszközként használva. Eltöltenek pár órát egymás társaságában, eljátszanak egy párkapcsolatot, majd a nap végén elköszönnek egymástól és ki-ki odabújik a valós világban lévő párjához.

A végeredmény egy hazugságtenger és persze titkolózások. Mindkét félnek azt hazudja az illető, hogy mennyire szereti, azonban igazából egyiket sem szeretheti, kizárólag önmagát. A hazudozások és a titkolózás pedig magával fogja hozni a bizalmatlanságot is.

Mindezekből adódik, hogy össze-vissza kevergeti mindkét fél a valóságot és a virtualitást, ezáltal kialakulhat egy nagyon komoly személyiségzavar, depresszió, frusztráltság.

Jómagam azon az állásponton vagyok, hogy egy játékot azért kezd el játszani az ember, hogy jól érezze magát és nem azért, hogy olyan emberekhez alkalmazkodjon, akik távolról akarják a cselekedeteit irányítani (és itt most nem a BDSM-ről beszélek). Volt szerencsém már olyat is hallani, hogy egy hölgy megmondta az úrnak, hogy akkor ne lépjen be egy online játékba, amikor ő nincs online. AGYHALÁL!

Azt gondolom, hogy egy virtuális kapcsolatban fontos az, hogy mindkét fél nyitott legyen mások felé és egyik se akarjon a másikon uralkodni. Persze vannak olyan emberek, akik szándékosan keresnek olyan partnert, aki uralkodik majd rajtuk, nos ez a D/S, a dominancia és a szubmisszivitás fogalma. Akár akarjuk, akár nem, mindkét fogalom az életünk része, de ezen dolgokat túlzásba véve már szexuális aberrációról beszélhetünk. A túlzottan domináns vagy szubmisszív ember képtelen normális párkapcsolat kialakítására.

Sokan a D/S fogalmát egyből összekapcsolják a szexualitással, azonban ez egy hibás hozzáállás. A dominancia és az alárendeltség az élet minden területén megjelenik.

A domináns fél uralkodik, parancsol, és tulajdonként kezeli partnerét. Számos domináns egyeddel volt szerencsém találkozni, s mikor "le akarták nyomni a fejem a víz alá", éreztetvén, hogy ők a főnökök, az arcukba nevettem, mivel a legtöbb műveletlen, tanulatlan, - magáról többet képzelő, mint aki - személy.

A szubmisszív fél az alárendelt, a behódoló, aki a domináns fél óhajait, parancsait végrehajtja. Sok esetben ezek a döntésképtelen emberek szó szerint várnak a parancsokra, az irányításra. Ilyen sem tudnék lenni...

A nagykorúságukat éppen elérő, 18-20 éves fiatalok ezeket a fogalmakat már használják a virtuális világokban, s nyilatkoznak magukról, hogy "szubok" vagy "domok", holott korukból adódóan nem rendelkezhetnek akkora élettapasztalattal, hogy erről bizonyosan nyilatkozni tudjanak.

Az egyetlen jó recept az, hogy mindenki másra vágyik, s ha megtalálja a "zsák a foltját", akkor nagyon szépen működő virtuális párkapcsolatok alakulhatnak ki. Minden az őszinteségen, a tiszteleten, a bizalmon és a kapcsolat legelején közösen átgondolt szabályokon múlik, amelyeket mindegyik fél képes elfogadni. Bízom abban, hogy egy picit betekintést tudtam nyújtani ebbe az igen bonyodalmas témába. Sikeres társkeresést kívánok mindenkinek!